Szövetségek Kora - Új lapok elemzése - 16. rész

2021.12.07

Nagy adagokban érkeznek már a közösségi csoportunkban a Szövetségek Kora kiegészítő lapjai, legutóbbi karakteráradatban találhattatok olyat, amiről még nem született elemzős, így ezt most pótoljuk, és meglessük a gyakori zsoldosokat.


Négyhegységi Zászlóvivő

Sokszor írtam már, de régen... a Szövetségek Korában szeretnénk többféle új koncepciót kialakítani és kiegészíteni. Sok olyan lap érkezik, amik a különböző fajokat erősítik, mint ahogy azt a Zászlóvivő is teszi.

A legutóbb is írtam már Kentaur koncepciólapról, és tökéletes 3-as karaktere lehet ebben a pakliban ez a lap. Mivel magának is megadja a +1 sebzést, a páncélja pedig bőven elég a szintjéhez, szerintem minden Kentaur pakliba bekerülhet majd, függetlenül a formátumtól.


Bizáncváradi Mágiatörő

Ez a 6-os szintű karakter egyértelműen a tankosságra erősít rá, ami ellen valószínűleg Kezdőn és Haladón kell majd megküzdenünk, nem is kicsit. A Törp faj sem elhanyagolható, több új lap is hivatkozik rá a régiek mellett, így egy igen komoly befejező karaktert kap most ez a még nem létező koncepció, ami biztosan hamar felbukkan majd a jövőben.

A sebzéscsökkentés amúgy is elsősorban Harcos kiváltság, így ez a kis zavaró hatás arra van, hogy még tovább lehessen életben tartani.


Fagyos-Vidéki Tanonc

Egy új 1-es szintű karakter a Mágusoknak, ami a Tanonc majd pedig a Tünde vonalat is erősíti majd. Ez utóbbira is van pár új hivatkozás, így akár egy erős kezdő lapja lehet a koncepciónak. Lévén pedig, hogy a Jég és másodsorban a Víz is előbukkan új és régi lapokon, akár még profi formátumon is láthatjuk majd őt.

Az 1-es karakterek amúgy is népszerűek most, ha éppen egy erősebbet akarunk használni egy független pakliban, akár rá is eshet a választásunk a hatásától függetlenül, hiszen erősebb, mint a most használt Lombvidéki Földbűvölő.


Ismeretlen Áldozómester

Egy új fajtípus jelenik meg ezen a Mágus karakteren; az Alakváltó. Hogy ez miért is annyira izgalmas, maradjon a jövő titka, mindenesetre értelemszerűen ez most nem faj erősítő lap lesz az SZK-ban, mivel ő marad az egyetlen Alakváltó a jelenlegi lapállományban. Na de nézzük meg, mi az, ami miatt bizony bekerülhet a meta körforgásába, egy olyan kasztnál, ahol sok erős 4-es szintű karakter van már.

A kiegészítő tele van Báb és Hátas lapokkal, ez utóbbiról pedig kimerem jelenteni, hogy nagymértékben megváltoztathatják majd a játék ritmusát, a megszokott elemeit, és az eddig ismert koncepcióit. De ami biztos, hogy ez a két laptípus így-is úgy-is felüti majd a fejét, Haladón és Profin egyaránt, és a legtöbbje igen zavaró is lesz. Így minden olyan lap, ami kritérium nélkül még sebezni is tudja őket, felértékelődik. Szerintem az Áldozómester akár narancs ritkaságot is kaphatott volna, de az bizonyos, hogy jóval nagyobb értéket fog képviselni, mint egy átlagos zöld zsoldos.


Dereshágói Jégmágus

Egy kis erősítés azon Jeges koncepciókhoz, amik nem profira készültek, vagy ha igen, akkor a promó Jéghajlítók felcserélhetőek erre, és jöhetnek a leányok 6-os szinten újra. A statisztikái teljesen rendben vannak, az 5-ös szinten amúgy sincs nagy verseny a Mágusoknál, ellenben nagyon sok erős lap van és érkezett is ezen a szinten, így akárhol is használjuk majd a Jégmágust, jó helye lesz.

Hatását tekintve pedig ugyanúgy érvényesül minden szövetségesre, mint Andreánál a +3 Jég, már csak arra várnak, hogy összeadódjanak a sebzések, és fagyos életet leheljen a teljes Jég koncepciókba. Ő is játszottabb lesz szerintem, mint első látásra hinnénk, ha más miatt nem is, a kevésbé agró, 5-6-os szintű képességekre fókuszáló Mágus paklikba biztosan.


Bizáncváradi Erdei Tanítvány

A Vadászokhoz is érkezik még egy új, 1-es szintű karakter, ami egy új kulcsszóval jelenik meg. A Reflex (és a többi új keyword leírását megtaláljátok már a weboldalon) egyértelműen az agró játékosok egyik kedvence lesz, hiszen két támadást is indíthatnak az ilyen karakterekkel vagy bábokkal.

Talán nem is kell ragozni, hogy a legtöbb régi és új koncepcióhoz tökéletes lehet, pláne, hogy eddig hiánycikk volt ezen a szinten a karakter, most azért már lesz miből válogatni, de az Erdei Tanítvány hibátlan kezdőlap lehet, mert amíg nem rakunk rá fegyverzetet, addig igen zavaró hatással rendelkezik, ezzel pedig kikényszerítve azt, hogy az ellenfelünk eltűntesse majd őt (helyettünk ;) ).


Medve Tavi Íjkészítő

Egy másik szép playmat-kompatibilis illusztráció, ami egy egészen érdekes hatással rendelkezik. Már minden kasztnál, valamilyen módon van/lesz olyan lap, aminek következtében egy fegyverzetünk a temetőbe kerül. A Szövetségek Kora után pedig már-már mindennapos dolog lesz, akár direkt, akár az ellenfél lapjai miatt tesszük ezt. Így az Íjkészítő egy olyan pakliban, ami ezzel kombózik, és még képességeket is használunk, tökéletes lehet.

Azt még nem tudom, mennyire tud eljutni Profi szintre, de kisebb formátumokon biztosan előkerülhet ez a különleges tech-lap, ami akár egy új duál-pakli kezdőlapja is lehet majd.


Fényerdei Madarász

Ha pedig már emlegettem, hogy a Bábok és Hátasok milyen komoly nyomot fognak hagyni az Ősök Hajnalában (végre!!!), akkor egy kisebb kiegészítés zsoldos formában még bőven elfér az új érkezők közé. A Madarász korrekt statokkal érkezik, világot ugyan nem fog váltani, ez tényleg csak a Bábos koncepciókba kerülhet majd be, viszont ha átnézitek milyen bábok mellé lesz jó, máris láthatjátok az erejét a lapnak.

Még érkezik Bábokat és Hátasokat erősítő lap, a Vadászhoz is, szóval nem is kell feltétlenül a duálig elmenni ezzel a karakterrel, a nagy kérdés csak az lesz, hogy megél-e majd Profin. Haladón szerintem megtalálja a helyét, és egy új koncepciós metája lehet a Vadászoknak.

Mára ennyi :) A héten és a hónap folyamán is érkezik még jócskán Áditól nektek lap, amiről majd értekezünk cikkekben is. Szóval kíp in táccs, mehet a kávé és az előrendelés ;)

Következő versenyünk: Januárban ;) 

Közösségi Csoportunk: https://www.facebook.com/groups/409260922811791

Discord szerverünk: https://discord.gg/HxpKzefAj5