Nyári Bajnokság 2024

2024.07.31

Ahogy minden évben, így idén is megrendezésre kerül az Ősök Hajnala Nyári Bajnoksága, mely szokásához híven megint egy új formációban fog lezajlani. Ennek a részleteit ebben a cikkben igyekeztem összefoglalni nektek!

Évenként változó forma

A tavalyi nyári bajnokság Nagykanizsán zajlott, kizárólag profi paklival lehetett nevezni. Az azt megelőző évben Discordon csaptunk össze 2 napon át, de még egy évvel előtte a független Törökbálinton tartottunk egy ott alvós rendezvényt. Idén a verseny győzteseké a főszerep, ugyanis bárki, aki augusztus 1 és szeptember 15 között Ősök Hajnala versenyt nyer egy régióban, ő bejut a győztesek nyári ligájába, ahol discordon (vagy opcionálisan élőben) tudjátok majd eldönteni kupa formátumban, hogy ki lesz a nyár bajnoka. A nyári liga szeptemberben zárul, és természetesen segíteni fogok nektek a sorsolásban, időpont egyeztetésben és a formátumok megbeszélésében is. A versenyeken második helyet elérők se szomorkodjanak, ugyanis szükség esetén (pl hogy meglegyen a megfelelő létszám) titeket is fel fogunk keresni, valamint ha esetleg egy verseny győztes visszamondaná, akkor biztosan titeket fogunk felkérni a helyére.

Díjazás

A Nyári Bajnokság kiemelt díjazású verseny, ez idén sem lesz másképp, hiszen a győztes nem csak egy arany éremmel gazdagodik, hanem egy booster válogatással és egy promóciós kártya gyűjteménnyel is ;) Természetesen a nyári ligában minden résztvevőt jutalmazni fogunk.

Belépő

A nyári ligába nincs külön belépődíj. Persze az augusztusi és szeptemberi versenyeken szokásosan várható belépő, melyről az adott rendezvény szervezőinél tudtok majd tájékozódni.


A Nyári Bajnokság egy remek hagyomány, elfeledteti velünk, hogy beköszönt a nyár vége, valamint visszahoz minket a szokásos "nyári pangás" érzésből is. :) Remélem, hogy az idei verseny formáció is elnyeri a tetszéseteket, és izgalmas párbajokat fog eredményezni.

Ádi