Novella - Még mindig nem szoktad meg

A bőrvértes ember meglepett rikkantásokkal tarkítva ugrott le fakó lováról és térdelt gyorsan az ég felé révedő, jószerével meztelen nő mellé. A lassan mozgó keblek látványából gyorsan arra a következtetésre jutott, hogy a póruljárt teremtés még életben lehet, viszont értékeitől továbbra is könnyen megfosztható lenne, ám ekkor egy villanás keresztül vágta a terveit. És a torkát is.

A nő kezében a penge alig követhető gyorsasággal suhant, amelyre válaszként a még mindig őt bámuló férfi szörcsögő hangot hallatva oldalra borult. Pár pillanat elteltével pedig békével elhallgatott.

- Látod, megmondtam neked, hogy amíg megtömöd a pipádat, addig én könnyedén szerzek neked egy lovat! - dicsekedett kuncogva a nő, miközben a pár méterre lévő fa mellé sétált, és mint aki jól végezte dolgát, csábosan lehajolva elkezdte összeszedni gondosan összehajtogatott ruhadarabjait.

- Te vagy a herbalista Dice... Következőleg te tömöd a pipát és én hozom a lovat... - válaszolta flegmán a fa hűs lombkoronájában rejtőző férfi, majd egy vastag ágon kényelmesen elfeküdve meggyújtotta a szárított almadarabokkal megbolondított pipadohányt.

- Még mindig nem szoktad meg, hogy ilyen vagyok? - tette hozzá nevetve Dice, miközben magára öltötte lenge öltözékét.

***

A kis erdő békésen szunyókált a kopár dombokkal, és itt-ott pár magányos fával tarkított síkság smaragd ékköveként. Sok száz éve a hely egy tavacskának adott otthont, de mára a tó elszivárgott, s bár fenék forrásai megmaradtak, de a természet mesés megoldásainak köszönhetően a helyére idővel a közeli dombok áldott árnyékfoltjai mélyén fák nőttek.

Az árnyékok takarásából egy fakó paripa vágtatott elő két utasával, útjukat a még mindig szendergő erdő felé irányítva. Úgy száz méterrel lemaradva öt másik lovas is előbukkant az árnyék alól, akik egyre jobban megközelítették az erdő szélén egy pillanat erejéig megtorpanó, üldözött párost. A menekülők rövidke bizonytalankodást követően lóháton vetették be magukat a hívogató fák közé, majd hasonlóképpen követték őket lovas követőik is.

A facsoport nem zavartatta magát és a hívatlan vendégek ellenére tovább folytatta a fesztelen lustálkodást.

***

Egy vörösfarkú mókus az utolsó elérhető diót még kapkodva magához ragadta, majd sarkon fordult és iparkodva felkaptatott kedvenc fáinak egyikére, mielőtt az ügető lovasok baljós közelségbe kerültek volna. Szerencsétlenségére pont az ő fája alatt álltak meg a rövid kardjaikat szorongató, bőrvértes alakok.

A legelől haladó férfi tett még pár lépést lovával, majd hátra sem fordulva, határozott kézjelek segítségével eligazította a többi négyet. Ketten balra fordultak a rettegő mókus fája alatt, ketten pedig felzárkóztak vezetőjük mellé és lassú léptekkel tovább haladtak együtt. Pár perc múlva ez a döntés okozta mindhármójuk veszét, ugyanis az erdő sűrűjében haladva két, kifejezetten pontos nyílvessző azonnal leterítette a követőket, miközben vezetőjüket egy jól irányzott dárda találta oldalba, akit pár pillanattal később egy harmadik, precíz nyílhegy formájában érte el a fájdalmas végzet.

A bokrok mögül Dice lépett elő az utolsó nyílvesszőjével felajzott íjjal, és a biztonság kedvéért a lábával kicsit meg lökdöste a vezető holttestét.

- Egy sem maradt életben Decks. Az elég szerencsés, mert akkor már nincs szükségük a lovakra. - viccelődött félig suttogva a nő.

- Ilyen szorult helyzetekben mindig rájövök, hogy inkább lennék remete. De te ilyenkor is humorodnál vagy, ez remek hír. - tette hozzá tettetett unottsággal a férfi, miközben lemászott a fáról. - Tudod mi még a remek? Ha legalább két lovat eladunk, akkor ... hoppá! - hagyta félbe Decks, amikor a bokrok közül előugrott egy bőrvértes harcos, és kardját lóbálva bosszúszomjas rohamba kezdett.

Dárdája még túl messze volt a férfitól, így csak egy kis kése maradt védekezés gyanánt a rövidkard ellenében. Ráadásul nem számíthatott társának fedező támogatására sem, ugyanis nagyobb gondot okozott neki egy hozzá sokkal közelebb előbukkanó támadó.

Dice kilőtte utolsó nyílvesszőjét, mely vészesen közelgő támadója kardlapján megpördült, majd halk koppanást hallatva pattant le a bőrvértről. Utolsó ötletként a számára oly kedves íjjal próbálta elhárítani a védtelen oldalát célzó sújtást, ami szerencsés ötletnek bizonyult. A rövidkard elakadt az íjjon, amely hangos reccsenéssel jelezte, hogy nem fog többé áldozatokat szedni. A nőnek sem kellett több, az elakadt támadóját egy erős rúgással gyomron találta, majd pengéjét előrántva, szinte túlvilági harci sikítással a visszatámadását színesebbé téve rávetette magát a kardját elejtő ellenfelére és egyetlen, pontos szúrással utat talált a nyakhoz.

A sikítást követően bánatos csend telepedett az ébredező erdőre.

A nő felpattant, majd odaugrott a földön fekvő társa mellé, aki immáron halott ellenfelét láthatóan pár pillanattal ezelőtt gyűrhette sikeresen maga alá. Decks több, súlyosnak tűnő sebet is szerzett harc során, melyekből erősen csordogált a friss vér, és egy egyre nagyobb vörös tócsában összegyűlve próbált minél több fűszálat bekebelezi.

- Következőleg te tömöd a pipát és én hozom a lovat... - emlegette a pipáját szorongatva a férfi.

- Neked egy gyógyító kell, mert ha itt maradsz... nem, nem maradhatunk itt Decks! - hadarta Dice, majd az egyik lovat kantáron csípte és szinte oda rángatta a férfi mellé. - Gyere segítek, hagyjuk itt a többi lovat, egy is elég lesz kettőnknek. - tette hozzá könnyes szemekkel egyre reménytelenebben remegő hangon, és a férfi mellé térdelve végig simította annak arcát.

- Mindig rácsodálkozom ha a szemeidben könnyekre lelek... - súgta elhaló hangon a férfi.

- Még mindig nem szoktad meg, hogy ilyen vagyok? - tette hozzá a nő, majd csókot lehelt a férfi homlokára.

***

A kis erdő lassan nyújtózkodott, árnyék takarója már teljesen lecsúszott róla. Hívatlan vendégeiről meg is feledkezve, meghitten szemlélte szorgos mókusait, ahogy éppen egy hatalmas odúba gyűjtögették össze szorgosan a szebbnél szebb dióféléket.

Közben arra lett figyelmes, hogy a menedéket nyújtó fákat egy vágtázó, fakó paripa hagyta el. Kedvesen búcsút intett a ló könnyes szemű utasának, aki egyik kezében egy pipát szorongatott. Bízott benne, hogy idővel még visszatér hozzá.

Ádi