Kecskeméti Nyárbúcsúztató
Sziasztok! Az alábbi olvasmány élménybeszámoló és paklimerengő is lesz egyben. A szöveg hangulatának pontos átéléséhez valamilyen frissítőt mindenképp készítsetek megatok elé! Mielőtt belekezdenénk, 1 perc néma csendet kérek eddigi versenyhelyszínünk számára, hiszen augusztus 26-án a TCGwebshop klubhelyiségébe költözött az Ősök Hajnala lelkes közössége!
Kezdjük is az elején. A 36 celsius fokos, kellemesnek abszolút nem mondható erős napsütéssel megtűzdelt szombati esemény 13:00-kor nyitotta kapuit. A résztvevő 8 fős társaság a lepakolást követően egy klimatizált, napfényes és megfelelő méretű asztalokkal felszerelt helyiségben folytatta működését. A hihetetlenül izgalmas Ősök Hajnala párbajokat színesítette, hogy a szomszédos teremben Magic bajnokság folyt és elég sokan átnéztek hozzánk, érdeklődéssel követve egy-egy összecsapást. A résztvevők készültek vadász, harcos, mágus és kultista paklikkal is. Persze duál is érkezett egy komoly agro koncepcióval, ezt Attila "öklözte" az ellenfelek képébe! A formátumok sorát haladó párbajok kezdték, majd áttértünk többen kezdőre, illetve jómagam és Kova egy orkokkal, Kiképző Mesterrel, valamint relikviákkal megtámogatott profi mérkőzést is véghezvittünk. Gyanítom, hogy a változatos formátumokhoz nagymértékben járult hozzá a különleges küldetés, mely szerint minden első meccs utáni eltérő kasztú paklid ért+5 TP-vel lehetsz gazdagabb. Ennek tudatában sokan a stabil haladó mellett kezdő mókapaklikkal is készültek.
A jó hangulatot fokozták a színes csatatérvariációk és hihetetlen aranyköpések is. Ezek közül párat idéznék fel, sorry mindenkitől:
- Attila: "Én leülök játszani, de ne valami gittet hozz ide nekem!"
- Kova: "Az vagy amit megiszol!" válasz Attila: "De hát én kecskeméti vagyok nem Borsodi!"
- szituációk: Ricsi hegylakója majdnem 60 páncélértékre pattintotta fel magát. Kova kezében 3 tüzes ököl, 1 Csaba és 1 Idő Kalapácsa is figyelte az eseményeket! Barni a nemes után közvetlenül sikeresen tippelgette meg az ellenfél paklijának kiépülését! Végül, de nem utolsó sorban, akik a Mészi sorban ültek szinte mindenki nyitott tekercset vagy egy használható ritkát. (Barni adta a boostert, biztos direkt volt.)
A fenti szósziporkák csak egy felejthető szegmensét mutatják be a szombati találkozó hangulatának. Összességében egy méltó és élményekben, jókedvben bővelkedő párbajnapot tudhatunk magunk és lassan a nyár mögött is. A jövőre való tekintettel voltak beszélgetések, főleg, hogy szinte mindenki 2 vagy több kasztot is hozott. Ami már borítékolható, az a zöld szín és barikád házasságából magára talált vadász, ami képes a falazós mágust lefalazni, megrágni, majd olyan egyszerűen lenyelni, hogy csak pislogtam. (Persze ez a nyelvi humor) A kultista paklik közül a Sarlómester veretlenül zárt, hála a Feketeláng arzenálnak, kiegészítve Futóhomokkal és nem kevés Sötét Csapással. Jöttek harcosok több koncepcióban. Végül és sajnos utolsó sorban a mágusok, akiket kezdőn és haladón is kivétel nélkül összecsomagolt a többi kaszt. A képhez hozzá tartozik, hogy tesztpaklival készültem haladóra és nem igazán jött ki az előre kigondolt iránya a paklinak. (Ez van!)
Az Árnyas Fellegek lassan mindenkit elért, így ősszel készüljetek egy újabb Kis Kedvencek cikkre, illetve sorozatra kizárólag a Nemzetitől számítva az új lapok metatörő vagy frissítő jelenlétére koncentrálva. Én Mészi voltam, és köszönöm, hogy velem tartottatok ezen az élményvonaton. Találkozunk a következő kecskeméti versenyen!
Mészi