Az illusztrációkban rejlő történetek IV.
Az elmúlt időszakban nem sok cikk született, hiszen elég komolyan a Sorsok Útján kiegészítőre fókuszáltunk, melyek előrendelései a következő időszakban végre útjukra indulhatnak felétek. Addig is a szokásainkhoz híven szemügyre vettük az illusztrációkat, ugyanis ebben a kiegészítőben rengeteg történet releváns kincs bújt meg. Ezeket a következő 3 cikkben fogjuk veletek megosztani.
Vegyük is egyből szemügyre a puzzle artokat, hiszen kapott egy párost a harcos és egyet a vadász is.
Másik újdonság volt az óriások megjelenése, akik egyrészt sziklát dobálnak, ami külön képességként is megjelent az illusztrációkan:
Másrészt megjelennek rajtuk is a rúna tetoválások (a mágus esetében éppen a hüvelykujjon), sőt a háttérbe odapimaszkodott az egyik új kaszt is, a Bárd. Ráadásul a full art Jégvitéz esetén az éles szeműek észrevehették, hogy a jég tünde nem csak a törzsének a szokásos jég jelképét hordozza a ruházatán, de éppen egy óriás lábnyomába lép bele.
És ha már jég tündék: bizony ez a jellegzetes jelkép megjelenik más illusztrációkon is velük kapcsolatban medállon, fejdíszen, vagy akár övcsaton egyaránt.
A következő cikkben újabb 10-11 illusztrációval folytatjuk, addig is mindenkinek sok türelmet és kitartást, szorítsunk a nyomdának, hogy minél előbb elkészülhessenek.
Ádi