Az Első Kecskeméti Régiós Bajnokság

2023.02.07

Ebben a hópárducoknak kedvező, 0 és 2°C közötti időjárásban került sor a 2022-es párbajokban bővelkedő év megkoronázására január 28-án. Helyszínként ismét a közhelyektől nem mentes Clichét választottuk. A meghirdetett Kecskeméti Régiós Ősök Hajnala Bajnokság nem csak a tavalyi mérkőzések lezárása, de az idei első versenyalkalom is volt, ahol az ünnepek alatt megpihenő párbajozók ismét elmélyedhettek a zsoldosok és nemesek világában.

A versenyen összesen 6 jelentkező indult, Haladó paklikkal és BO2-es svájci pontozású rendszerben. A különleges jutalmakon kívül most extra tétje is volt a mérkőzéseknek, mivel a győztes nem csak a szombati versenyt nyeri meg, hanem: Ő lesz 2022 Régió Bajnoka, bejut kiemeltként a Nemzeti Döntőbe, valamint griffpostán érkezik hozzá egy Hősök és Históriák boostercsomag is. A kapunyitás után volt egy kis eszmecsere a lebonyolításról és a szabályokról, de egy igazságos és jól követhető menedzselésben volt részünk. A "regisztrációt" követően megszületett a két csoport, (modern sorsológépünk piros és kék kockákból, valamint egy szütyőből állt) majd elkezdődtek a csoportmérkőzések. Végül a 4-4 győzelmet szerző csoportelsők, valamint a 3-3 győzelmet szerző párbajozók között dőlt el az első 3 hely, melyet itt olvashattok:

1. hely: Mészáros Dávid (Mészi)
2. hely: Bimbó János (Geraldo)
3. hely: Pataki József (Joci)

Összességében egy nagyon színes és változatos paklikat felvonultató eseményünk volt. Végre, úgy értem VÉGRE! tiszteletét tette A Boszorkánymester, melynek csontvázaktól hemzsegő seregeit Barni vezette csatába. Innen is nagy pacsi, hogy a harcosok által dominált régióban bevállaltad a kasztot! Érkezett még három harcos pakli, ezek közül kettő dobogón végzett, valamint Gyula hozott egy vadász prototípust, ami a side utáni mérkőzéseken már egész jól állta a sarat. Végül a második helyig menetelő vadász-harcos duálnak is szentelni kell pár mondatot, mivel egész érdekes lapkombinációkat tartalmazott. A nyelvi alakzatok közül a felsorolást követve előzetesen csak ennyit: Tüzes Ököl, Pusztaváradi Fegyverkovács, Nyílzápor, Kék-Oázisi Dromedár, Bizánchágói Griffmadár.... Egy szóval jellemezve: HIHETETLEN jó kis paklik épültek, egészen merész lappárosításokkal vegyítve! 

A képek talán jól visszaadják a játékosok kreativitását:

A TOP 3 pakliról és a játékról egy külön cikkecske fog érkezni. Folytatás hamarosan! Addig is a versenyzők pihenjenek, találkozunk a februári párbajnapon, vagy már az új versenysorozaton?

Mészi