Az ellen nem véd

2021.08.14

Ahogyan a vízből vesszük ki a zoxigént, úgy lehet megtalálni mindenre az ellenszert. Példának okáért itt ez a cikk, ami éppen most íródott szombaton, pedig tegnap kellene megjelennie. Így hát a közös időutazás reményében, és most, hogy túl vagyunk a remekbe szabott bevezetőn, ideje kitérni a mai írásom lényegére, ami pedig a múltkor is pedzegetett meta- és az anti meta fogalmak köré épül.

Ha a profi formátumot nézzük, szerintem most vasárnapra is 3 esélyes lehet a top pakli kasztja. Bár a Vadászra még mindig sokan esküdnek, de egy jól felkészült Mágus és a jó öreg Agró-Harcos is ugyanúgy elhozhatja a legjobb helyezések egyikét. A mostanában pedig egyre népszerűbb ,,akármilyen duálok" pedig képesek lehetnek egy-egy Top Tier pakli megfogására.

Persze már mindenki az év végét/jövő év elejét várja, ahol megérkezik majd a legújabb, nagy kiegészítőnk; a Szövetségek Kora, ahol teljesen megborulhat a mostanában forgatott paklik összetétele. Ebben az időszakban általában kijelenthető, hogy már nem születnek profin világverő ötletek (de láttunk már kivételt, leginkább a Haladókon mostanában nem is egyszer), így körülbelül meg lehet tippelni, hogy a top 3 körül milyen paklikkal találkozhatunk. Nézzük előbb a Vadászt.


Vadász Meta

A mono Vadász szinte biztosan ott lesz a versenyen, és az sem kizárt, hogy többféle verzióban is. Ennek legegyszerűbb oka, hogy ezen a formátumon olyan tempót tud még mindig diktálni, amit nehéz legyőzni, így biztosan és könnyen játszható pakli, komoly eredményekkel.

A régi Vadász metapakli, ami képességsebzésre épül még most is nagyon népszerű és erős koncepció. Az új, átalakított Méregjelzős változat is felbukkanhat, amit ráadásul még nem nagyon láthattunk profin eddig. De akármilyen profi Vadász érkezik versenyre, pár lapban biztosak lehetünk majd, hogy benne lesz a paklikban. Példának a Sorozatlövés, Vadászok Ereje, Rejtőzködés és a Bénító Lövés, amikkel találkozni fogunk a legtöbb koncepcióban.

Mágusként nem árt készülni ellenül képességsebzés csökkentéssel, Stabil vagy sima Dermesztéssel, falakkal. Ami alapjáraton nem fér el a pakliba, azt a mellékpakliból tudjuk majd pótolni, de jól kell eltalálni az arányokat és a stratégiánkat, mert az ellenfél is eszerint fog sideolni majd.

Harcossal pedig Ólom Lábakkal, képességsebzés csökkentésekkel és extra védelmet adó lapokkal készüljünk fel. A Hasítás is jól működik, de ezt csak a végjátékra fókuszáló, tankos Harcos fogja tudni kihasználni.

Vadász ellen Vadásszal pedig csak a régi idők Kezdő versenye jut eszembe, szóval kár is említeni ezt. Oldjátok meg fiúk-lányok :D


Harcos Meta

Talán a Harcos változott a legkevésbé a három kaszt közül, ami a Profi metát illeti. A tankolósabb és az agró vonal az, ami még mindig előfordulhat a versenyeken. Legfontosabb és legerősebb lapja most az átalakított Mágia Ellenállás Itala, amiből biztosan ott lesz kettő a legjobb Harcos pakliban. Valamint ha nem a Kiképző Mesterre esik a választás, akkor a Strapabírás Kegyeltje fogja irányítani a Harcosokat. Mindkettő nagyon erős és kellemetlen Nemes, mindkettő más-más paklik ellen működik jobban. Az agró pedig (ahogy a Vadásznál is, ahogy egyébként minden játékban is) egy egyszerűbb de top esélyes pakli, amit már régóta ismerünk. A tankolósban látok még lehetőségeket, ott bőven lehet még meglepetést okozni, új koncepciókat behozni, ami jól reflektálhat a többi metapakli ellen.

Mágusként mindenképpen mehet a Mentális Erő Itala + Őrült Vaddisznósereg, a bábozós Harcosok nem fognak neki örülni. Ha nem készül megoldással az ellenfél Harcos, akkor a sima Dermesztések is megnyerhetik a mérkőzést, abban az esetben, ha túljutunk a bábokon. A Parasztlengősökre csak a falakkal tudunk legegyszerűbben felkészülni. Tankos Harcos ellen pedig a late-game Mágus elég erős, ott a Lélekgömbök és Lélek Csapások lehozhatják a meccset a javunkra.

Vadászként csak a Rejtőzködés és a Bénító Lövés elég lehet. Amennyiben képesség Vadásszal játszunk, lehet nem árt cserélgetni mellékpakliból olyan lapokat, amik szedik a Bábokat egyből. Ha Kiképző Mester ellen játszunk, akkor pedig elengedhető lehet a fizikai sebzést növelő lapok.

Harcos ellen Harcossal az Ólom Lábak pöröghetnek majd, és akármilyen koncepció is néz egymással szemben, számítani fog a plusz páncél és ezek visszatöltése. Elő a páncélokkal és italokkal, győzzön a jobb! 


Mágus Meta

Szerintem még mindig a leginkább kezdőbarát kaszt, még Profin is bátran elindulhat vele bárki, hiszen nem olyan sok lap különbözik a Haladóhoz képest. Mentális Erő Itala, Őrült Vaddisznósereg, Rontás Pálca, Lélek Csapás, Szikla Reptetés, Dermesztés... mind olyan lapok, amik elég erőt képviselnek és bármelyik koncepcióba beleférhetnek. A legtöbb Nemes is szerintem a Mágusnál fordulhat elő, amik mind befolyásolják kicsit a paklikat, de mégis mindegyik eljuthat vele a végső győzelemig. Ráadásul a mostani metát tekintve, elkezdtek előjönni régi és új side lapok, amikkel remekül felkészülhetünk minden ellen. És most már fogadni is mernék, hogy közeleg az első Elektra alternatív győzelem lehetősége is... Ezen kívül már laphúzós Mágus is működhet a Hátassal, az egycélpontos és a többcélpontos képességekkel különböző koncepciókat és létrehozhatunk, de maradhatunk a jól bevállt és ismert kombóknál is, mind ugyanolyan jól működik.

Vadásszal Mágus ellen biztosan kell majd a mellékpaklink. Ha használ Dermesztést és Lélekgömböt, kelleni fog a Bénító. Ha Lélek Csapást használ inkább, nem fog kelleni. Ezen kívül még más kasztok ellen is jó lehet 1-2 meglepetés Elkerülésből Támadás. A játék eleje és közepe a legfontosabb, ha azt sikerül megnyernünk, nem lesz gond. De ha a végjátékra erősítő Mágus ellen játszunk, ott már lehet védtelen lesz a Vadászunk.

Harcossal biztosan készülni kell mellékpakliban Szent Feloldozással, és koncepció függő, de nagyon jól működhet akár a Fegyvertörő akár a Mennyei Pajzs. Agróként csak a tömegsebzésekre kell vigyáznunk, tankosként pedig a sebzésünket kellene növelni a sideolásnál. Ha mindkét pakli a végjátékra fókuszál, értem ezalatt a 6-os karaktereket és képességeket, akkor ott már csak a kitartáson és a tempón múlhat a győzelem.

Mágussal Mágus ellen szerintem a legrosszabb dolog ami történhet. És most nem a ki húz jobban Dermesztésre gondolok már, hanem a különböző koncepciók annyira el tudják egymást lehetetleníteni, hogy az közel borzalmas szerintem. Ha kifogunk egy csökkentősebb Mágust, akár Rúnamesterrel, mi pedig Hátassal húznánk a Földrengéseket... na mindegy, értitek... szomorú. Mágusként leginkább Mágus ellen nem szeretnék játszani a mostani Profi versenyeken.


Duál Meta

Végezetül említsük meg a duálokat mégegyszer, aminek minden verziója szép eredményeket hozott mostanában Haladó versenyeken. Hogy mennyire jön majd be a Profiba, és melyik tud érdemben érvényesülni a fent említett lehetőségekkel, még nem tudni, de nagyon bízok abban, hogy ha nem is most vasárnap, de még idén érkeznek olyan duál paklik, amik kényelmesen hozzák majd a top 3 egyikét. Szép világ lesz :)

Vasárnap tehát Profi verseny, remélem volt, akinek tudtam kicsit segíteni és remélem, ahogy ez előző versenyeken, most is összehoz valaki egy olyan koncepciót, ami megborítja az egész cikkemet és kezdhetem majd elölről :) A Profi után egy kis pihenő, majd a Nyárzáró eseményünk szeptember 4-én, amire mindenképpen tegyétek magatokat szabaddá, mert megéri ;)

Kávé!

Profi verseny: https://www.facebook.com/events/3048813145395068

Nyílt nap esemény: https://www.facebook.com/events/559030975129568

Közösségi Csoportunk: https://www.facebook.com/groups/409260922811791

Discord szerverünk:https://discord.gg/HxpKzefAj5