A lapok már a spájzban vannak
Elérkezett ez a pillanat is, hogy nemsokára kezünkben tarthatjuk az új és átdolgozott lapokat. Egy kis jelenlegi állást, tervezetet osztanék meg most veletek ebben a kis szösszenetemben, mert tudom, hogy szeretitek :)
Többen is rendeltetek elő már, valamint még tart a második előrendelési fázis, ahol még akciósan, ajándéklapokkal együtt kaparinthatjátok meg az újított kiegészítőinket. Jövő hét végétől tehát már nem kizárt, hogy az elméletet átültethetjük a gyakorlat mezejére, és kiderül minden, aminek ki kell.... például, hogy a Vadász még mindig erős... vagy hogy a Harcos verhetetlen.... vagy amit én érzek: ,,atyaéghátmilyenOPlettamágusOMG".
Rengeteg munka van már mögöttünk, és még bőven akad teendő előttünk. Szerencsére sok segítséget kapunk tőletek a folyamatok kidolgozásában, így úgy gondolom, jó úton haladunk. Amire én személy szerint már nagyon várok, az a jövő év első felére tervezett, teljesen önálló, soklapos új kiegészítő, ami a Szövetségek Kora nevet viseli majd. Egyrészt ezzel ki tudjuk még pótolni a mostani hiányosságokat, a legtöbb helyen bebiztosíthatjuk a balanszolásokat, valamint kiteljesedhetnek az elképzeléseink és az új lapötleteink, játékelemeink.
Egyre közelebbi (bár tudjuk, hogy nem 100%-os) a lehetősége az élő versenyzésnek is, amire most a legnagyobb szüksége lenne a közösségnek és a játéknak. Egyrészről az új lapok és pakliötletek közös tesztelése miatt, másrészt pedig azon játékosainknak, akik nem követik már egy éve aktívan a vírushelyzet óta a történéseket az Ősök Hajnala életében. Nem is beszélve a visszatérni tervező, és a teljesen új érdeklődöket, akik akkor fognak csatlakozni a közösségünkben, ha már élőben is tarthatunk eseményeket.
Ahogy pedig írtam már régebben is, a budapesti játékosszám növekedése mellett nagyobb hangsúlyt fognak kapni a vidéki régiók is, aminek pozitív hatását minden játékos érezhet majd, hiszen végre lesz igazi másodpiac, amiből én a készlet ereje után vissza is vonulok, lévén már nem versenyzőként fogok részt venni a játékban. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem fogtok tudni elalázni amikor csak szeretnétek, sok lehetőségetek lesz erre, akár még versenykörülmények között is :)
Ezek mellett pedig egyre jobban belindul az ŐH Discord szerver is, amit feltehetőleg a jövőben is folytatni fogunk, így leküzdve a távolságokat, hogy se Nagykanizsáról, sem pedig Angliából ne kelljen idejönnötök 1-1 párbaj miatt ;) Szóval megnyugtatásul közlöm, az online versenyekkel is vannak további terveink, ezzel összekötve a régiókat egy-egy jó párbaj erejéig.
Ha pedig eljutunk már oda, hogy rendszeres versenyeket szervezhessünk Budapesten, mint a régi szép időkben, akkor elindulnak igény szerint a Mentornapok is, egybekötve a Párbajnapokkal. Ezek leszervezése, lebonyolítása majd az én feladataim közé fog tartozni, ahogy már megszokhattátok a vírus előtti időszakban, mondhatjuk tehát, hogy a megszokott módon tervezzük a Budapesti életet folytatni.
Aki szeretne, még élhet a Támogató Csomagjaink egyikével, hogy részesüljön az ajándék lapokban, és hamarabb kézbe vehesse az új lapokat. Nemsokára találkozunk itt, a közösségi csoportban, a Discord szerverünkön, a weboldalon, egy szabadon választott űrállomáson... szóval tényleg szinte bárhol, lassan személyesen is! Éljenek a Harcosok, a többi pedig szégyellje el magát! :)
Kávé <3
Előrendelés - Támogató Csomagok: https://www.osokhajnala.eu/webaruhaz/
Közösségi Csoportunk: https://www.facebook.com/groups/409260922811791
Discord szerverünk: https://discord.gg/HxpKzefAj5